2013. szeptember 17. 16:00 - -Sárga keramitkocka-

Sikeresnek értékeltek a vezetők

„Komoly eredményeket könyvelhettünk el az elmúlt években a kerékpáros és a közösségi közlekedés fejlesztésében, mindezek az erőfeszítések azonban csak akkor nyerik el értelmüket, ha valóban használjuk is őket” – mondta el Völner Pál, a fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkára az Európai Mobilitási Hét hazai nyitóünnepségén 2013 szeptember 16-án. 

A Nyugati pályaudvaron tartott rendezvényen beszédet mondott Ungvári Csaba, a MÁV-Start vezérigazgatója és dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes is, az Emberi Erőforrások Minisztériumát pedig dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár képviselte – áll a MÁV Zrt. és a Nemzeti fejlesztési minisztérium közös közleményében.

Köszöntőjében Ungvári Csaba elmondta, hogy a MÁV-csoport sok akcióval vesz részt a mobilitási hét programjain, megszólítva azokat az embereket is, akik jellemzően autóval közlekednek a hétköznapokban. A vasutat egyre többen választják, az utóbbi két évben nőtt az utasszámunk, ezzel párhuzamosan bővülnek az igénybe vehető szolgáltatási lehetőségek.” A vezérigazgató kiemelte: „A MÁV-csoportnál folyamatosak a fejlesztések mind az elővárosi, mind a távolsági forgalomban. A pályarekonstrukciók mellett az állomások felújítását célzó projektek ütemezése is folytatódott 2013-ban”. Ungvári Csaba az MTI-nek elmondta; „nagyon bízunk benne, hogy ez a két célcsoport hogyha megtapasztalja, hogy közösségi közlekedésben is lehet utazni, akkor továbbra is utasunk marad”.

– Magyar Közlekedés, MTI, Mozdonyról blog

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr395533421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.