2013. december 11. 13:15 - -Sárga keramitkocka-

Újabb utasítás-módosítás a láthatáron

Hamarosan ismét változni fog a magyar Jelzési, és a Forgalmi Utasítás is. A módosítás a hibajavításon túl az európai egységesítés jegyében zajlik, így egyik sarkalatos pontja lesz a zárjelző tárcsa megváltozása. A magyar (és román) kör alakú tárcsát a hazai hálózaton felváltja majd a többek közt a német, cseh, szlovák vasutakról már ismerős téglalap alakú „homokórás” zártárcsa. A tárcsákból a külföldi gyakorlatnak megfelelően kettőt-kettőt kell majd elhelyezni a vonat utolsó járművének hátfalán.

tarcsacaltas.jpg

Az egyelőre még nem dőlt el, hogy a csak belföldön közlekedő vonatoknál megengedőleg maradhat-e a kör alakú tárcsa, mint például a szlovén vasúton. Délnyugati szomszédunk hálózatán ugyanis mindkét tárcsát elfogadják, ráadásul az is teljesen mindegy, hogy egy vagy két tárcsa van-e a vonat végén sőt, ha mindkettőből van egy-egy, az sem probléma. A lényeg, hogy a vonat vége egyértelműen meg legyen jelölve.

Nálunk valószínűleg a következő módosítástól csak a két homokóra lesz elfogadott, így az évszázados zártárcsát nyugdíjazza a magyar vasút. És igen, a tervek szerint ismét különbözeti vizsgát kell majd tenni a módosítás anyagából.

– Mozdonyról blog

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr75685961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Törzsgyökeres szentesi 2013.12.11. 16:09:20

A motorkocsik végére is kettőt kell majd tenni? Mert így kapásból nem tudom, hogy kivitelezhető-e ez mondjuk egy Bz mellékkocsi végén.

Vasutassrác 2013.12.11. 19:25:44

Mert erre annyira szükség van... És a hátulról kivilágított kocsik? Azokon is marad a tárcsa, vagy végre megszűnik ez a dupla jelzés?

kopaszsop 2013.12.11. 22:42:14

hogy ez megint honnan jött, az jó kérdés.
az ajánlás (tehát nem kötelező) csak azt kéri, hogy nemzetközi forgalomban (magyarén nem megállós tranzit) részt vevő vonatokat tessék ellátni két azonos formájú zártárcsával.
sikerült átesni a ló másik oldalára. vagy április 1. van megint?

tompysoft 2013.12.12. 08:24:40

tehervonat végére meg is értem. minden más, kivilágított esetben feleslegesnek tartom. kinek a rokonának van zártárcsagyártó cége?

nachtstern (törölt) 2013.12.12. 10:50:38

Ausztriában elég egy homokóra-, vagy egy kör alakú zártárcsa vagy egy vörös fény a vonat végére....biztos mi nem EU vagyunk :-)

VW józsi 2013.12.12. 12:21:15

A sínautókra is fog kelleni?

Szöcskebácsi 2013.12.12. 16:09:32

"így az évszázados zártárcsát"
Bocs, még nem vagyok száz éves, de én még anno zárLÁMPÁT cipeltem, akkor még sehol sem volt (nálunk) a zártárcsa:)
süti beállítások módosítása