2013. április 05. 03:00 - -Sárga keramitkocka-

Zsíros tehénbőrt vásárol a MÁV

940 kilogramm zsíros tehénbőrre írt ki beszerzést a MÁV, írja cikkében az Index. De vajon mire kell a vasútnak a zsíros tehénbőr? Az Index szerkesztői és olvasói kreatívabbnál kreatívabb ötletekkel álltak elő, mint például „a felsővezeték-tolvajokra sínek mellé telepített közmunkások fognak vadászni, akiket zsíros tehéncsordának álcáznak majd. Más úgy gondolta, talán a váltókat zsírozzák vele. Megint más szerint ahogy a vonatok kinéznek, azzal törlik le az ablakokat. Egy harmadik elképzelés szerint lehet, hogy zsíros tehénbőrből varrják az új mozdonygépész-egyenruhát, mert lepereg róla az olaj. Volt aki arra tippelt, hogy hagyományőrző MÁV-őrséget állítanak ki, ha már a zsíros tehénbőrre íjász és solymász találatok jönnek ki legelébb az interneten.”

Ezzel szemben a valóság egészen más: a zsíros tehénbőrt a vasúti járművek karbantartása során használják fel. A legnagyobb számban a villamos lengőkábelek külső borítása, szigetelése készül ebből, de felhasználják a légtömlők gyártásához is. Továbbá készülnek belőle különféle tömítések – a levegős, víz-, kenőolaj- és gázolajkörökbe egyaránt – sőt, a tengelycsapok porfogóinak jelentős része is tehénbőrből készül.

sargakeramit: hortobagy

Az L.VII-es mozdony ugyan a a BKV-é, de a légtömlők és a villamos vezetékek borítása itt is bőrből készült csakúgy, mint a siklócsapágy csapágyházának porvédője.

(fotó: Arnold Balázs)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr905194520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.