2013. augusztus 12. 14:30 - -Sárga keramitkocka-

Miért ne higgy blikkeknek?

Blogunkon általában nem foglalkozunk a városi tömeg- pardon, közösségi közlekedéssel, néha azonban mégis kivételt teszünk. Például olyankor, ha valaki hülyeségeket beszél, és/vagy a közlekedésben dolgozók egyértelmű lejáratása a célja.

Történt a napokban, hogy a BKV egyik, körülbelül 40 éves villamosa meghibásodott. A nagy melegben az elektronika adta meg magát, így a villamos önerőből mozgásképtelenné vált. Mindezt ráadásul elég szerencsétlen helyen, a 2-es villamos egyébként is felújítástól gyötört vonalán, a Dunakorzón az egyik visszafogóváltón tette. Ez azt eredményezte, hogy a meghibásodott villamos olyan szerencsétlenül állt meg, hogy másik villamossal sem lehetett mögé állni, hogy az eltolja vagy vontassa a váltóról. Ekkor került a képbe az a néhány jó erőben lévő, segítő szándékú utas, akik a helyszínen lévő BKV-s és BKK-s alkalmazottakkal együttműködve pár méterrel odébb tolták a meghibásodott járművet. Így már a másik villamos is áthaladhatott a váltón, hogy meghibásodott társát odébb mozgatva felszabadítsa a pályát. Az esetről készült kép bejárta a sajtót:

villamostolas.jpg

Az internetet bejárt kép persze eljutott a Blikk magasan kvalifikált szakújságíróihoz is, akik természetesen a tőlük elvárható szakmai alapossággal megvizsgálták a kérdést, majd két hatalmas problémát is találtak a képen. Először is felháborodtak azon, hogy a villamosvezető kigombolt ingben mutatkozik, másrészt pedig azt is kifogásolták, hogy segítség helyett csak „instruálja” a segítő utasokat.

Először is tisztelettel emlékeztetnék mindenkit, hogy az elmúlt pár napban egy csöppet meleg volt az időjárás – hiszen nyár van – a Dunakorzó ezen szakaszán a villamospályánál pedig nem nagyon vannak fák, így árnyék sem. Másodsorban a villamosvezető amit tudott megtett, hogy elhárítsa de legalább behatárolja azt, így eltöltött jó pár percet a tűtő napon álló fémdobozban, ami – és ezt aligha kell a rendszeresen tömegközlekedőknek bemutatni – nagyon hamar szaunává tud változni. Ezen pedig a BKV nem túl jó minőségű formaruhája sem segít, sőt. 

Aztán itt van az „instruálás” kérdése is: akárhogyan is nézzük, a villamos jármű, ráadásul nem is akármilyen. Ha mozog, akkor ezt a mozgást arra feljogosított személynek kell irányítania. Ráadásul ha mozog, akkor előbb-utóbb meg is kell állítani, erre pedig nem az a legjobb módszer, hogy valakik a másik irányból is nekitámaszkodnak. Nem, a biztonságos és nem utolsó sorban szabályszerű megállításra a legjobb módszer, ha az arra kiképzett és feljogosított személy, nevezetesen a villamosvezető a fékberendezés kezelésével állítja meg a villamost. Már csak azért is, mert valószínűleg ő az aki tudja, meddig kell tolni a villamost, hogy a többi elférjen mellette.

Lehet tehát szidni a képen szereplő személyeket, azonban ami inkább kijár nekik, az a tisztelet: nem a legjobb fizetésért nem a legjobb munkakörülmények között üzemeltetnek egy nem a legjobb formában lévő közlekedési rendszert, és nem a legkorszerűbb járművekkel.

Szóval, ezért ne higgyen az ember mindenféle blikkeknek.

– Mozdonyról blog

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr525457707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2013.08.13. 08:37:14

A Blikknek amúgy sem szabad hinni, anno ők írták meg azt is, hogy az Alstom rossz irányba indult el az Örsön és kivitte a bakot, a bakon meg egy mikrokarcolás sem volt.

Járműtolás amúgy nem szokatlan a BKV-nál villamos-troli kereszteződéseknél ha a kiszigetelt szakaszon ragad a jármű akkor tolni kell pár métert, hogy elérje az áramszedőt. Villamost és trolit is szoktak ilyenkor tolni az utasok, alig egy perc alatt áttolják a feszültség alatt lévő vezetékszakaszra és mehet mindenki a dolgára, és nem kell hívni a vontatót meg akár fél órát várni addig is elzárva minden irányból a kereszteződést.