2015. március 26. 17:00 - -Sárga keramitkocka-

Óraállítás miatt később indulnak a hajnali vonatok

Március 29-én vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor kell egy órával későbbre, hajnali háromra állítani. Az óraállítás a vasúton néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint.

Két, hajnali kettő előtt induló vonatot út közben ér majd az óraállítás, így ezek már a nyári időszámítás szerint érkeznek majd célállomásukra. A Budapest-Nyugati pályaudvarról 0.43-kor induló 2510 számú, Szolnokra közlekedő személyvonat Cegléd előtt jár majd az óraállításkor, Ceglédre már a nyári időszámítás szerint 3.02-kor, Abonyba 3.31-kor érkezik, Szolnokra pedig 2.24 helyett 3.24-kor fog befutni. A másik, Budapest-Nyugati pályaudvarról 0.48-kor induló 2110 számú vonat Nagymaros és Zebegény között lesz az óraállítás pillanatában, Zebegényre 2.06 helyett 3.06-kor, Szob alsó megállóhelyre 2.10 helyett 3.10-kor, Szobra pedig 2.12 helyett 3.12-kor fog megérkezni.

Az eredetileg hajnal kettő és három óra között induló vonatokat egységesen három órakor indítják el. Ezek egy Debrecenből Nagykerekibe, Debrecenből Budapestre, Lajosmizséről Budapestre és a Nyugati pályaudvarról Szolnokra közlekedő személyvonat.

hatter.jpg

A Budapestről szombaton éjszaka induló nemzetközi vonatok, a Kijevbe induló Latorca InterCity, a Brassóba induló Corona InterCity, a Bukarestbe közlekedő Ister EuroNight, a Münchenbe közlekedő Kálmán Imre EuroNight, a Belgrádba induló Beograd gyorsvonat, valamint a Berlinbe, közvetlen kocsikkal Varsóba, Krakkóba és Prágába közlekedő Metropol EuroNight már a nyári időszámítás szerint érik el külföldi végállomásukat.

Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás. A Bécsből Bukarestig közlekedő Dacia nemzetközi vonatot Békéscsaba és Lőkösháza között éri az óraigazítás, így a vonat Lőkösházára már a nyári időszámítás szerint, 3.15-kor érkezik meg. A Bukarestből Bécsbe tartó Dacia nemzetközi vonat Békéscsaba és Szolnok között tér át a nyári időszámítás szerinti menetrendre, így 3.56-kor érkezik Szolnokra, majd folytatja útját Budapesten át Bécs felé.

Néhány nemzetközi vonat szintén körülbelül 60 perccel később érkezik meg a magyarországi végállomásra vasárnap reggel, illetve délelőtt. A Belgrádból érkező Beograd gyorsvonat 5.46-kor, Szófiából a Serdika InterCity 8.22-kor, a Berlinből és közvetlen kocsikkal Varsóból, Krakkóból, Prágából érkező Metropol EuroNight 8.35-kor, Bukarestből az Ister EN 8.51-kor, Brassóból a Corona IC 10.15-kor, Münchenből a Kálmán Imre EN a közvetlen Zürich–Budapest kocsikat továbbító Wiener Walzer EN vonat kocsijaival egyesítve 10.30-kor várható Budapestre.

– Mozdonyról blog

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr907307170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.