2013. október 02. 12:00 - -Sárga keramitkocka-

A román vasutat megbénította a havazás

Hatalmas késésekkel közlekednek Romániában a vonatok az évszakhoz képest szokatlanul hideg, téli időjárás miatt, szerdán egyes vonatok várhatóan több mint hat és fél órával később érnek célba a menetrendhez képest.

A román főváros felé közlekedő vonatokkal vannak a legnagyobb gondok, hiszen Brassó és Bukarest között egy szakaszon szerdán ismét le kellett zárni a közlekedést, miután több fa a vasúti pályára esett. A fák az erős szél, valamint a rájuk esett hó súlya miatt dőltek ki. A román államvasutak szerdai közleménye szerint hat vonatot érint a lezárás.

A bukaresti Északi pályaudvarra érkező vonatok közül a Románia észak-nyugati részéből, Szatmárnémetiből érkező vonatnak van a legtöbb késése, ez a szerelvény várhatóan mintegy hat és fél órás késéssel fog célba érni. A negatív rekordot kedden jegyezték, amikor a Bécsből érkező vonat, mintegy tízórás késéssel érkezett a román fővárosba.

A meteorológusok szerdán közölték, hogy a következő napokban már nem fognak árvízriadót hirdetni, mivel jelentős csapadékra már nem lehet számítani, de az időjárás vasárnapig továbbra is szokatlanul hideg marad. Hegyvidéken éjszakánként mínusz 6 Celsius fokra csökken a hőmérséklet.

Bukarestben nyolcvanéves hidegrekord dőlt meg azzal, hogy a csúcshőmérséklet napközben nem haladta meg a nyolc fokot, ami szokatlanul hidegnek számít az évszakhoz képest.

– MTI

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr55547889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.