2013. március 11. 09:00 - -Sárga keramitkocka-

Kövess, kedves!

Munkám miatt gyakran előfordul, hogy vonattal közlekedem. A találkozás miatt fontos, hogy a párom tudja, merre járok éppen, mikor kell elindulnia. Viszont negyedóránként telefonálni, üzenetet írni idő- és költségigényes, ezért jó, hogyha a számítógépére rátekintve egyből látja, hol jár a vonatom. És persze nekem is jól jön az információ, hogy vajon sietnem kell-e a vonathoz, vagy ráérek még akár a boltba is beugrani, mert még messze jár.

Erre jó egy internetes vonatkövető rendszer. Hazánkban jelenleg két olyan publikus vonatkövető működik, amelyhez bárki bármikor hozzáférhet. Az egyik a MÁV-Start térképe, melyen a személyvonatok jelennek meg, a másik pedig a MÁV-Trakció térképe, ahol minden vonatot továbbító mozdony látszik. Ezekből nyerik és fésülik össze az adatokat a különféle programok, például az okostelefonra készített vonatDroid

Vonatinfó

Az átlagos utasnak hasznos lehet a MÁV-Start által üzemeltetett Vonatinfó. A térképen színezett pöttyök jelzik a vonatok pozícióját, és kis fekete nyíl a haladási irányt. A pöttyök színe a vonatok késésére utal. Zöld színűek azok a vonatok, melyek pontosan közlekednek, de késésük négy perc alatt van. Öttől tizennégy percig terjedő késés esetén a pötty színe citromsárga, tizenöt és ötvenkilenc perc között narancssárga. Ha a vonat késése eléri, netán meghaladja az egy órát, akkor a pötty színe pirosra változik. Az utas tehát első ránézésre megtudja, hogy az ország egyes részein éppen pontosan közlekednek-e a vonatok. Az egyes pöttyök fölé húzva a kurzort, a program kiírja a vonat számát, indulási és célállomását, és a késést percben, ha van.

A program a FOR rendszerből, a számítógépes forgalmi naplóból nyeri az információt, így a MÁV-Start minden személyvonata szerepel benne. Egy kivétel mégis akad: a balatonfenyvesi kisvasút szerelvényei nem látszanak a térképen, hiszen ott nem üzemel FOR rendszer sem, így nincs miből átvenni az adatokat.

sargakeramit: vonatinfo

A jobboldali hasáb azonban további információkat is tartalmaz, ha az utas a kívánt vonatra kattint. A három narancssárga Útvonal, Állomás és Vonat feliratú gombbal három keresőmező érhető el. Az útvonalkeresőben meg lehet adni, hogy honnan hová, esetleg mely állomás érintésével és mely napon szeretne utazni az ember. Ezen felül azt, hogy milyen menetjeggyel, és milyen feltételekkel szeretne utazni. A megjelenő listából kiválasztott vonat útvonala a térképen megjelenik, átszállás esetén különböző színnel jelölve az egyes szakaszokat.

Ha az állomáskeresőt használjuk, a program kilistázza az adott állomásról, megállóhelyről aznap induló, illetve oda érkező vonatokat, alul pedig az állomás, megállóhely szolgáltatásait, például azt, hogy üzemel-e pénztár az adott helyen.

A vonatkeresőbe a vonatszámot beütve ugyanazt az eredményt kapjuk, mintha az egyik pöttyre kattintanánk. A vonat útvonalát vastag piros vonal mutatja, a jobboldali ablakban pedig megjelennek a vonat adatai: a vonat száma és neme (személy, gyors, intercity, stb.), kiindulási és célállomása. Ez alatt a vonat késése jelenik meg az időértéknek megfelelő citromsárga, narancssárga vagy piros háttérrel, ez alatt pedig piros háttérrel a késés oka, hogyha ismert.

sargakeramit: vonatinfo2

Ezek alatt a vonat menetrendje található: zöld hátterűek azok az állomások, ahonnan a vonat már elindult. A felső sorban kék betűkkel szereplő időadat a menetrend szerinti adat, az alatta szereplő piros időadat pedig a tényleges indulási, érkezési idő, illetve a vonat további útvonalán a várható érkezési, indulási idő. Legalul a vonathoz kapcsolódó megjegyzések, illetve a vonat szolgáltatásai (pl. kerékpár szállítható, Budapest-bérlettel igénybe vehető, stb) szerepelnek.

iEmig

A másik vonatkövetőt a MÁV-Trakció Zrt. üzemelteti, és az iEmig névre hallgat. Korábban, a Vonatinfó indulása előtt itt is szerepelt szinte minden információ, ám ezek az adatok egyszer csak eltűntek. Az iEmig üzemeltetőinek indoklása szerint azért, mert a MÁV-Start letiltotta a menetrendi adatok megjelenését. Viszont az iEmigenk így is van egy hatalmas előnye: az adatokat a mozdonyokon elhelyezett MFB berendezésekből nyeri, ezért egészen pontos. Ezzel ellentétben a Vonatinfó 3-5 perces késéssel dolgozik, ami arra pont elég, hogy lekéssük a vonatunkat. Ezen a térképen csak a MÁV-Trakció mozdonyai és a MÁV-Start motorvonatai látszanak, viszont nem csak a személy-, hanem a tehervonatokat továbbító gépek is. Ezen tulajdonságai miatt ez a vonatkövető nem az egyszerű utasnak, hanem inkább a vonatfotósoknak nyújthat segítséget.

sargakeramit: iemig2

A pöttyökre kattintva a baloldali hasábban megjelenik egy kép az adott járműsorozatról (ha tartozik hozzá), és változóan részletes műszaki adatok. Ami viszont minden esetben szerepel: a jármű pillanatnyi sebessége és a külső hőmérséklet. Ebből illik levonni egy-két fokot, de még így is egy egészen megbízható, országos lefedettséget nyújtó valós idejű hőmérőt kapunk. És minden adat felett megjelenik az adott jármű teljes pályaszáma.

Az iEmig publikus felülete további szolgáltatásokat nem nyújt, nem lehet se pályaszámra, se járműsorozatra keresni, a menetrendi adatok pedig a fent ismertetett ok miatt egyáltalán nem látszanak a vonatkövetőben.

A többiek

Ezeken felül több vonatkövető is működik, az iEmig belső felhasználású verzióján túl egy másik belső használatú vonatkövetőt is üzemeltet a Trakció. És persze nem maradnak el a hazánkban tevékenykedő magánvasutak sem. A legtöbb cégnek van saját internetes vonatkövetője, ezek azonban nem publikusak csak a cég alkalmazottai érhetik el. Egy kivétel van, egy cseh oldal, ahol a ČD Cargo, és Metrans egyes mozdonyai látszanak, néhány prágai villamossal egyetemben.

sargakeramit: vontat

A Vontat vonatkövető alapját képező Takt térképnek van publikus változata, azon azonban a vonatok nem szerepelnek. Az a térkép a pályáról szolgáltat információkat, így egy következő cikkben kerül majd górcső alá.

(képernyőfelvételek: Mozdonyról blog)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr225110726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása