Dávid Ilona megnyitó beszédében a rendezvény nevére célozva hangsúlyozta, hogy a „szabadjelzés” vasúti szakkifejezés egyúttal nyitottságot is jelez: a nemzeti vasúttársaság nyitottságát partnerei javaslatainak meghallgatására és a felvetések adaptálására a mindennapi tevékenységekbe. „Vasúti pályaműködtetőként kiemelten fontosnak tartjuk a partnereinkkel való közvetlen találkozást, eszmecserét, mely a jövőbeni hatékony együttműködést is segíti.
Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár előadásában a közlekedési szakpolitikai, stratégiai és fejlesztési terveket ismertette, külön kiemelve a Nemzeti Közlekedési Stratégia megalkotását, amelyet a fejlesztési minisztérium az érintett tárcák bevonásával 2013. november 31-ig mutat be a Kormánynak, és amelyben a vasút kiemelt szerepet kap. Az államtitkár ismertette, hogy a Kormány a 2007-2013-as uniós támogatási ciklusban az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Programjában (KÖZOP) elérhető 1800 milliárdos keret 90 százalékát már lekötötte, a 2014-2020-as időszakban pedig a tervek szerint a KÖZOP-források 60, az Európai Összekapcsolási Eszköz (CEF) pénzeszközeinek közel 90 százalékát fordítja majd vasútfejlesztési célokra. Schváb Zoltán a jövőre nézve fontos feladatként említette a nemzetközi vasúti árufuvarozás fejlesztését, aminek leglátványosabb példája a Budapestet elkerülő V0 vasútvonal terve. „Ennek elkészülte a legversenyképesebb tranzitországgá teheti Magyarországot Közép-Európában” – tette hozzá az államtitkár. Schváb Zoltán szerint a vasúti szolgáltatási színvonal folyamatos emelésére jó példa többek között a korszerű motorvonatok folyamatban lévő beszerzése és az ingyenes WIFI-elérés kialakítása számos járaton.
A rendezvényen előadást tartott Völgyesi Zsolt, a hamarosan elinduló NVP Zrt. vezérigazgatója is, aki szerint az önálló pályavasúti társaság létrejötte nemcsak az Európai Unió által megfogalmazott elvárás, hanem szakmai szükségszerűség is. Kiemelte: ha a pályavasúti társaság megkezdi munkáját, céljai közt az ésszerűség, a profiltisztítás, az alacsonyabb működési költségek és magasabb szolgáltatási színvonal együttesen szerepelnek. Völgyesi Zsolt a tervek között említette az üzemeltetési és beruházási folyamatok, szervezetek elkülönítését, valamint hogy a vezetői szintek, pozíciók csökkentésével egy letisztult szervezeti struktúrát szeretnének létrehozni, és a területi struktúrát illetően a párhuzamosságok felszámolására törekednek. A vezérigazgató ismertette: bővíteni és erősíteni kívánják az ügyfélkapcsolat és értékesítés feladatköreit, és egycsatornás, hatékony információáramlást szeretnének létrehozni mind a külső partnerek felé, mind a vállalaton belül. Völgyesi Zsolt szerint rendkívüli kihívás, hogy az évtizedes hiányosságokat felszámolva a magyar pályavasúti infrastruktúrát olyan irányba tereljék, amelyben az utasok nem veszik ugyan észre a pályaműködtető létezését, de azzal tisztában lesznek: a jól szervezett vasúti alapinfrastruktúra révén pontosan jutnak el A pontból B-be.
A „Szabadjelzés 2013” konferencián az árufuvarozó társaságok is nagy számban képviseltették magukat. Salamon Béla, a Rail Cargo Hungaria Zrt. üzemeltetési igazgatója és Végh András, a CER Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatója előadásában a pályavasúti szolgáltatásokkal kapcsolatos tapasztalatokról számolt be – a vasúti társaságok szemszögéből. Dr. Menich Péter, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főosztályvezetője a pályavasút működésének jogszabályi hátterét, dr. Rónai Péter, a MÁV pályavasút ügyfélkapcsolat és értékesítés vezetője a szolgáltatásnyújtás tapasztalatait ismertette.
– MÁV Zrt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.