2013. június 28. 06:30 - -Sárga keramitkocka-

3%-kal olcsóbb a jegy, ha otthon nyomtatjuk!

Vagy ha egyáltalán nem nyomtatjuk ki.

Június elsejétől három százalékkal olcsóbb a vasúti menetjegy, ha interneten rendeljük meg, és online bankkártyával vagy a mobiltelefon egyenlegének terhére fizetjük ki. Az olcsóbb ár minden szociálpolitikai és üzletpolitikai kedvezményes jegyre (például diákjegyre) is vonatkozik.

Ezzel együtt a kötöttségek is csökkennek, hétfőtől megszűnik az otthon nyomtatott jegyek vonathoz kötöttsége. (De továbbra is adott napra, viszonylatra és névre szólóak maradnak.) Természetesen a feláras, tehát pót- és/vagy helyjegyköteles vonatok esetében ez a függés továbbra is fennáll, azaz a jegy csak konkrétan arra a vonatra lesz érvényes, amelyet a jegyváltáskor kiválasztottunk.

Ráadásul a pótjegyes (például az InterCity) vonatokon már nem kötelező a kinyomtatott jegy felmutatása sem, az azonosításra szolgáló QR-kódot az utas akár mobiltelefonja vagy laptopja képernyőjén is bemutathatja.

Az internetes jegyvásárlást 2008-ban indította el a MÁV-Start. Ma már az ország egyre több pontján kihelyezett automatákból lehet átvenni az interneten megváltott jegyeket. Ezzel a lehetőséggel évről-évre többen élnek, eddig közel kétmillióan kerülték el így a pénztárak előtti sorban állást. 2011-től aztán a vasút lehetőséget biztosít arra is, hogy az interneten megváltott jegyet otthon, saját magának nyomtassa ki az utas, illetve 2013. nyarától a feláras vonatokon már nyomtatás nélkül, digitálisan is bemutatható a jegy,

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr315383411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása