2013. május 10. 16:00 - -Sárga keramitkocka-

Floydék Bondja

Nem túl kreatív, de egyfajta hagyomány a vasutasok és vasútbarátok bizonyos köreiben, hogy az egyes mozdonysorozatok hetedik tagját, tehát a 007-es sorszámot viselőt a híres angol ügynök után Bondnak becézik. Hamarosan a Floyd is beáll az „ügynöki” sorba, e hónapban várható ugyanis a hetes és nyolcas Class 86 sorozatú villamosmozdonyok (és a hármas Class 56-os dízelmozdony) érkezése is.

A cég év eleji tulajdonosi szerkezetének átrendeződése magával hozta a színterv változását is. Így a hetes és nyolcas 450-esek már az új cégjelzéssel, és rózsaszín helyett kék illetve piros csíkkal az oldalukon érkeznek majd.

sargakeramit: floyd007

A mozdony a két korábban érkezett társához hasonlóan két áramszedővel érkezik majd, azonban a figyelmes szemlélőnek az is feltűnhet, hogy a mozdonyon a vonatfűtési lengőkábelek is megmaradtak, azokat nem szerelték le az angliai műhelyben. Ebből persze nem szabad messzemenő következtetést levonni, de az tény, hogy hamarosan ideje megnyitni a személyszállítási piacot is.

És hogy lesz-e több? A pletykák szerint nem, nyolc villamos- és három dízelmozdony beszerzése után a Floyd – ha csak egy időre is, de – leállítja az angliai mozdonyok importját.

(fotó: Europhoenix/wnxx)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr475284678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása