2013. április 02. 08:00 - -Sárga keramitkocka-

Lezárják a Keleti pályaudvar főbejáratát

Április 4-én csütörtökön lezárják a Keleti pályaudvar főbejáratát. A négyes metró Baross téri állomásának aluljárójának építése miatt a pályaudvar előtti, az alagsorba vezető lépcsőket is lezárják.

Csütörtöktől tehát a Keleti pályaudvar vonatfogadó csarnokába, a vágányokhoz csak a két oldalsó csarnokból, a Kerepesi és a Thököly út felől lehet majd bemenni, a Baross tér felől nem. Az alagsori pénztárakat pedig csak a csarnokból, a vágányok felőli lépcsőn lehet majd megközelíteni mert a pályaudvar előtti két kis lépcsőt ugyancsak lezárják.

sargakeramit: keleti

Így a busszal, vagy metróval érkező utasoknak a megszokottól eltérően a pályaudvar jobb (Kerepesi út felőli) oldalán végigsétálva lehet a legegyszerűbben bejutni a vágányokhoz, ám innen vissza kell gyalogolniuk a pénztárakhoz, ezért a vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy sétatempójuktól függően a megszokotthoz képest öt-tíz perccel korábban érkezzenek a pályaudvarra. A MÁV természetesen gondoskodik majd az utasok megfelelő tájékoztatásáról, a bejáratokhoz táblák irányítják majd az utasokat.

A főbejárat lezárása előre láthatólag júliusig tart, azonban az alagsori pénztárakhoz vezető két kislépcső még egészen 2014. nyaráig zárva marad majd.

(légifotó: Google Maps, grafika: Mozdonyról blog)

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr485188264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shushu2 2013.04.02. 15:43:36

Szegény külföldiek, eddig a metrót nem találták, most már a bejáratot sem fogják ... :P

olsen 2013.04.02. 15:56:06

A tér átépítésére is először 6-8 hónapot mondtak, aztán már vagy 4 éve le van zárva. Előre látom az embertömeget, ahogy mászik át a 6-9-es vágányokon kora reggel, hogy levágja az utat a metró/7-es busz irányába...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.02. 16:01:33

@shushu2: Lehet, hogy így többen találkoznak majd a metróval, ha oldalt mennek ki a főépületből :)

Adani 2013.04.02. 16:10:22

Hány órától kezdődik a móka? A hajnali vonattal megyek vissza, akkor is fog még tartani?

Szép lesz majd mikor először meg kell kerülni a fél környéket, majd miután bejutottál még vissza az elejére, hogy vehess jegyet az aluljáróban ill. megnézd az eredményjelzőn honnan indul a vonatod.

shushu2 2013.04.02. 16:33:41

@olsen: Én is ettől félek :( nehogy baleset legyen, mert az tömött elővárosi vonatok 1-2-3-4 vágányról indulnak és érkeznek

Beru 2013.04.02. 16:46:46

a tér lezárásakor 3 hónapot mondtak. Hány éve is? Ebből vajon hány év lezárás lesz?

Beru 2013.04.02. 16:51:16

pontosítok. 2008. márciusában zárták le 4 hónapra. Tehát 5 éve. Irgalmas Isten, itt is négy hónapot ígérnek!

OkoskaTo:rp 2013.04.02. 17:01:05

Melyik év júliusáról beszélünk?
A 2014 "nyara" (na jó, legalább ősze) legalább hihető, mert a választások előtt hirtelen át kell majd adni sok mindent.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.04.02. 17:52:56

A 72-es posta zöld nyílnál már régen érett egy aluljáró a 11. vágány felé ami mentesítené a tömeget a nagycsarnoki gyalogtúrától, ha ott nincs dolga. Esetleg mindkét végén, infótábla pár pénztár. Tudom ez nem a mi időnkben lesz:) Üdv

Pepibubó 2013.04.02. 18:06:18

"A MÁV természetesen gondoskodik majd az utasok megfelelő tájékoztatásáról."

Az egészben ez a maró cinizmus a legvisszataszítóbb!
Aki ilyet ír, az vagy nem járt arra az elmúlt években, vagy mindenkit hülyének néz. Amikor a paravánokra egy nyavalyás kis tábla sem jutott egy nyillal, hogy merre van a METRÓ! Vagy a METRÓ-ból kijövőknek nem volt, MA SINCS egy jelzés sem, hogy merre van a pályaudvar! Illetve néhány jószándékú polggár kézzel írt firkálmánya az egyedüli, ami itt-ott jelzi, mi merre van.

Pár négyzetdeciméteres táblákra nem futja, bezzeg a pályaudvari, fölösleges terelgetésre, birkakarámokra jutottak százmilliók - haveri alvállalkozóknak, közpénzből, az évi többtíz-milliárdos állami pumpálásból, azaz pumpolásból!

Circus 2013.04.02. 18:20:32

Először is, mint érintett köszönöm az információt! Máshol valahogy ezt még nem láttam jelezve (de persze lehet, hogy én vagyok vak és süket, ez esetben elnézést).

Másrészről nem lehetne a miskolci és szolnoki fővonal ingázóit szállító vonatokat ez esetben valamerre csoportosítani, mondjuk a déli oldalra, közelebb a jelenlegi metrólejárathoz?

-----

Azt már csak félve kérdem meg, mert többször, több helyen már felmerült, itt talán még nem: nem-e lehetne-e az említett vonatokat majdan a középső, kijárathoz, metróhoz legközelebb eső vágányokra/ról közlekedtetni, hogy ne kelljen egy csomó embernek naponta 2x lesétálnia az Aréna főbejárat > Keleti Főbejárat távolságot, nagyjából elveszítve a vasút gyorsaságát (ugye a rendszeres pár perces késésekkel feldúsítva, ez 5-10 perc plusz munkába menet)?

Fejesrob 2013.04.02. 18:21:21

@Pepibubó: Még nyáron kimentem a Keletibe a nejemért.

Ahogy elnéztem, a MÁV-nak azzal is nagyon komoly gondjai vannak, hogy mikor indulnak és érkeznek a vonatok.

kézműves étcsokimikulás 2013.04.02. 18:34:29

@Pepibubó: az egeszben az a visszataszito,hogy ahelyett,hogy orulnel neki,hogy vegre latszik a feny az alagut vegen inkabb csak kopkodsz,mert az most divat...
termeszetesen a kormany es szemelyes orban viktor tehet rola,hogy a hulye demszki 20 ev alatt nem volt kepes ezt(sem)megcsinaltatni...
no,mindegy...

@Circus: azert az arena tisztesseggel odebb van,igy a hozzaszolasod komolysaga el is veszett...
setalni kell +50 avgy 100 metert,vilgvege van...
kesz...
:(((

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.04.02. 18:43:08

@shushu2: baromi egyszerű, mindkét oldalon 4-4 rendőr, első órában kiosztanak 1 millió értékű 30 ezres csekket, másnap már csak kettőnek kell ott állni és nem mászkál át senki sem.

shushu2 2013.04.02. 19:01:54

@étcsokinyuszi: számljunk, +3 perc oda +3 perc vissza tehát napi +6perc/fő a sétálgatás, ami havi 20 munkanappal számítva 2 munkaóra kiesés. Megtippelni sem tudom naponta mennyien ingáznak a Keletibe, nézd így.

Pepibubó 2013.04.02. 20:24:06

@étcsokinyuszi: Üldözési mániád van. A birkakarámok a maszopkormány korszakban épültek.
"inkabb csak kopkodsz,mert az most divat..."
Igen, demokráciában az a "divat", hogy a hibákról beszélünk sokkal többet, mert a normális a természetes - elvileg.

Circus 2013.04.03. 21:39:14

@étcsokinyuszi: meghívhatlak valamelyik kevéssé esős napon a Keletibe? Próbáljuk ki, a vesztes fizet egy üdítőt a másiknak, és kiposztolja ide, hogy veszített. Benne vagy?

@shushu2: pontosan. Inkább a Margit-szigeten sétálgatnék, vagy valami erdőben, nem a Keletiben... Alapból nem értem, hogy miért nem középre, a belső vágányokra érkeztetik ezeket a vonatokat...?

Szagértő szakértő 2013.04.03. 21:58:11

@Circus: A hangos több napja hirdeti már. Plakátolás a lezárástól lesz.

"nem-e lehetne-e az említett vonatokat majdan a középső, kijárathoz, metróhoz legközelebb eső vágányokra/ról közlekedtetni, hogy ne kelljen egy csomó embernek naponta 2x lesétálnia az Aréna főbejárat > Keleti Főbejárat távolságot, nagyjából elveszítve a vasút gyorsaságát (ugye a rendszeres pár perces késésekkel feldúsítva, ez 5-10 perc plusz munkába menet)?"

Nem. Egyszerűen üzemviteli okai vannak, amiért most sem oda érkeznek az elővárosiak: A 80a/120a vonal felől bejáró vonatokat ha a 8-13 vágányokra hoznád, akkor keresztbe kell járatni: azaz elzárod az egész pályaudvart.
Így, hogy az 1-6 közé jönnek, a többi vágányra párhuzamosan bejárhat egy másik vonat az 1-40 vonalakról. (Fradi felől.)

Szagértő szakértő 2013.04.03. 22:02:21

@Circus:
"Alapból nem értem, hogy miért nem középre, a belső vágányokra érkeztetik ezeket a vonatokat...?"

Lásd fent.
A Keleti túlterhelt... A lehető legcélszerűbben kell a vonatokat lefogadni, és nem a "ne kelljen sokat gyalogolni" nézőpont alapján.
Már csak azért sem, mert annyi "kényelmes" vágányunk nincsen, hogy minden vonatot oda lehessen fogadni.
Ha az elővárosi megkapná, akkor sírja a győri, a pécsi a miskolci és egyéb utas. Mert neki is kijár az, hogy csak 2 lépésre legyen a 7-es busz.
Sajnos azzal kell főzni, ami van. És abből jelenleg ez jön ki.

Adani 2013.04.04. 13:08:46

Ma már ment a lezárás lehetett kerülni a fél környéket. Szorgos munkálatokat nem láttam ,de reggel volt még, lehet azóta már dolgoznak.

Circus 2013.04.07. 13:37:27

@Szagértő szakértő:
oké, utóbbi két hétben ritkábban vonatoztam, lehet, hogy hirdették, de nem hallottam, én hibám, bocsánat.
Viszont: a héten 1-2x arra jöttem, hát ez megint túl lett lihegve - a főbejárat ugyan lezárva, de ha lemegyek a lépcsőn, aztán meg felmegyek a lépcsőn, ugyanott tartok... No mindegy.

Amit a túlterheltségről mondasz - fenti este hazafelé a 3-8 vágány töküres volt, de a hatvanit azért csak a 2-ről indítottá(to)k... ???

Amúgy
- lényegesen kevesebben vannak, akik gyorsvonaton ingáznak, mint a direkt elővárosi ingázóvonatokon, tehát ez az érv mondjuk nem annyira nyomós...
- nemzetközi vonatoknál még kevesebben vannak
- a hatvani és szolnoki vonalakról beszélek, ez 2 vágány (esetleg 3, hogy logisztikailag kényelmesebb legyen)
- napi munkába járásra használnám a vonatot, ha nem lennénk mindig mi visszatartva az éppen késő gyors/nemzetközi miatt. Értem én valahol, de az vicces, hogy a két év alatt befelé irányban egyszer sem hozta a 17 perc menetidőt Rákosligetről a vonat! Sokszor vagy Rákoson, vagy ami még viccesebb, a 'Taurus' előtt, a százlábú alatt állva előznek be a vonatok...?

Ne mondd már, hogy normális dolog a Keleti középső vágányain órákat váratni, illetve tárolni a nemzetközi vonatokat, és a lézengő turisták kárára kitolni és feleslegesen sétáltatni 10-15 percenként többszáz embert... Nem a kényelemről beszélek - sokkal gyorsabban ürülne az állomás, könnyebb és egyszerűbb lenne a tisztaságot, biztonságot megtartani. Mi, ingázók nem vásárolni meg nézelődni járunk az állomásra, hanem általában percre kiszámítva munkába, vagy haza megyünk.

Az Általad említett forgalmi okok alapján még mindig lehetne beljebb hozni az elővárosiakat, nem pedig a szérűre csapni...
süti beállítások módosítása