2013. augusztus 19. 21:30 - Siklasztósaru

Európai vasútvonalakat fenyeget az al-Kaida

Az európai gyorsvasúthálózat ellen tervez merényleteket az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet – írta hétfőn a Bild című német napilap titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva.

A lap szerint a tervezett támadásokról az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) értesítette az európai partnereket, miután néhány hete lehallgatták az al-Kaida egyes vezetőinek telefonbeszélgetéseit, amelyek fő témája a gyorsvasúthálózat ellen tervezett merényletsorozat volt. A lap biztonsági forrásai elmondták: a terroristák egyebek mellett a vasútvonalak mentén és vasúti alagutakban elhelyezett pokolgépekkel hajthatnak végre merényleteket, és a vasúti villamos felsővezetéket célzó szabotázsakciókat is megkísérelhetnek.

Az NSA-tól származó adatok nyomán Németországban már több mint két hete fokozottabban ellenőrzik az ICE (InterCity Express) vonatok pályáit és a pályaudvarokat. Az illetékes szövetségi rendőrség egy sor intézkedést vezetett be, például civil ruhás járőrökkel erősítette meg a pályaudvarok védelmét.

A német belügyminisztérium a beszámolóra reagálva közölte, hogy a biztonsági helyzet nem változott az utóbbi időszakban. Németország továbbra is „a nemzetközi iszlamista terrorizmus célpontjai között van” – mondta a tárca egyik szóvivője. A dpa német hírügynökség szerint az európai gyorsvasúthálózat terrorveszélyeztetettségére vonatkozó NSA-értesülés ugyanazoknak a telefonbeszélgetéseknek a lehallgatásán alapul, amelyek nyomán az Egyesült Államok ideiglenesen bezárta számos nagykövetségét az arab világban. 

Az NSA tevékenységét az utóbbi hetekben világszerte bírálták, miután Edward Snowden, az ügynökség volt munkatársa dokumentumokat szivárogtatott ki a digitális kommunikáció megfigyelését célzó nagyszabású, titkos programokról.

– MTI

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr935467446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása