Évekkel ezelőtt történt, hogy az egyik mozdonyvezetőnek az ország másik feléből szerzett kutyákat egy ismerőse. A kölyköknek körülbelül háromszáz kilométert kellett vonaton megtenniük, egy budapesti átszállással. Mivel a nyári melegben – és egyébként is – a kölykök érdekében minimálisra kellett csökkenteni az utazási időt, az InterCity mellett döntöttünk. Azonban az IC-n nem lehet kutyát szállítani, ezért vasutas kollégáink segítségét kértük: a kiválasztott vonat mozdonyának hátsó vezetőállásán utaztunk: a két kölyökkutya, új gazdájuk a mozdonyvezető, és én, a gyakornok.

A bátrabbik már körülnézett, a másik még a biztonságot jelentő kosár védelmében lapul

A függönyök behúzva (szerencsénkre azon a gépen még megvoltak), az ablakok lehúzva, így a menetszél mémiképp enyhítette a Nap melegét. A kutyusok jól bírták az utat, bár inkább félénken és álmosan lapultak vagy az ölünkben, vagy egy kényelmesnek tűnő zugban, mintsem felfedezőútra indultak volna. Persze, ezt mi sem bántuk.

Budapesten egy tempós séta következett az egyik pályaudvartól a másikig, és onnét egy újabb hosszú út várt a kutyákra, ezúttal egy gyorsvonat kocsijában. A négylábúak azóta is jó egészségnek örvendenek, és becsülettel ellátják házőrzői feladatukat.

Lepihentek a kutyusok a különféle fékvezetékek között. Szerencsére egyiknek sem jutott eszébe kinyitni a vészfékváltót.

Azok a szemek... :-)

Az éberségi berendezés lábpedálja is nagyon kényelmes tud lenni...!

(fotók: Mozdonyról blog)