2014. december 06. 15:47 - -Sárga keramitkocka-

Módosítások: Bedolgozták az ERTMS és GSM-R szabályokat!

A nemrég kiadott változásjegyzékhez képest nagyobb horderejű lesz a 2015-ös utasítás-módosítási hullám. A forgalmi és a jelzési utasításba is bekerülnek az új, ERTMS (Egységes európai vasúti forgalomszabályozó rendszer) közlekedéssel kapcsolatos jelzések. Sajnos ez egy időn túli módosításnak tűnik, így az ábraszámozás új, fejezeten belüli rendszert kap majd. Ugyancsak az ERTMS-hez kapcsolódóan változik majd az E.1. sz. mozdonyszolgálati utasítás is, ennek részletei azonban egyelőre nem ismertek.

Terveink szerint hamarosan részletes összefoglalóval jelentkezünk, addig is bemutatjuk a jelzési és forgalmi utasítások ERTMS-hez kapcsolódó változásait. Az F.1.-ben a jelzések új alfejezetet kaptak.

5.18. Az Európai Vasúti Forgalomszabályozó Rendszerhez (ERTMS) kapcsolódó jelzők


ERTMS körzet kezdete jelző

5.18.1. Fehér színű, fekete szegélyes, fekvő téglalap alakú táblán fekete ERTMS L1 (ERTMS 1. ábra) vagy ERTMS L2 (ERTMS 2. ábra) felirat. A jelző az ETCS-L1 vagy ETCS-L2 rendszerű vonatbefolyásolásra kiépített, az ERTMS előírások szerinti közlekedésre berendezett pályaszakasz (körzet) elejét jelzi. A jelzőt követő pályaszakaszon (körzetben) az ETCS-1 vagy ETCS-2 rendszerű vonatbefolyásoló berendezéssel felszerelt mozdonnyal továbbított vonatok az ERTMS előírások szerint közlekednek.

ertms1.png

ERTMS megállás helye-jelző

5.18.2. Kék színű, fekete szegélyes, négyzet alakú táblán balra, jobbra, valamint lefelé mutató citromsárga nyíl (ERTMS 3., 4., 5. ábra). A jelzőt az ERTMS L1 vagy ERTMS L2 előírások szerint közlekedő, menetengedéllyel nem rendelkező vonatok által használt vágány jobb-, bal oldalán vagy a vágány felett kell elhelyezni. A jelző a citromsárga nyíl irányával jelzett vágányon azt a helyet jelöli meg, ahol az ERTMS előírások szerint közlekedő, de a jelzőn túli pályaszakaszra menetengedéllyel nem rendelkező vonattal meg kell állni.

5.18.2.1. Az ERTMS Megállás helye-jelző táblája alatt elhelyezett fehér színű, fekete szegélyes, fekvő téglalap alakú kiegészítő tábla (ERTMS 6. ábra), amely a jelzőnél megállt vonat további közlekedéséhez szükséges menetengedélyt adó RBC központ azonosítóját tartalmazza. A mozdonyvezető részletes teendőit a Mozdonyszolgálati Utasítás tartalmazza.

ertms2.png


ERTMS körzet vége jelző

5.18.3. Vörös színű átlóval áthúzott, fehér színű, fekete szegélyes, fekvő téglalap alakú táblán fekete ERTMS L1 (ERTMS 7. ábra) vagy ERTMS L2 (ERTMS 8. ábra) felirat. A jelző az ETCS-L1 vagy ETCS-L2 rendszerű vonatbefolyásolásra kiépített, az ERTMS előírások szerinti közlekedésre berendezett pályaszakasz (körzet) végét jelzi. A jelzőt követő pályaszakaszon az ETCS-1 vagy ETCS-2 rendszerű vonatbefolyásoló berendezéssel felszerelt mozdonnyal továbbított vonatok nem az ERTMS előírások szerint közlekednek.

ertms3.png

GSM-R körzetre figyelmeztető jel

5.18.4. Fehér színű, fekete szegélyes, álló téglalap alakú táblán lévő távbeszélőt ábrázoló piktogram alatt GSM-R és HU felirat (ERTMS 9. ábra). A jel azt a helyet jelöli meg, ahol a GSM-R vasúti távbeszélő rendszerrel rendelkező mozdonnyal továbbított vonat mozdonyvezetőjének a magyar GSM-R vasúti távbeszélő hálózathoz kell csatlakoznia.

ertms4.png

F.2. sz. Forgalmi Utasítás

Fogalommagyarázatban új fogalmak:

1.2.149. GSM-R hálózat
Vasúti funkciókkal kiegészített GSM digitális rádiótávközlési rendszer.

1.2.150. Rádiós Blokk Központ (RBC)
Az ETCS-2 rendszerű vonatbefolyásolásra kiépített pályaszakaszon (körzetben) az ETCS L2 fedélzeti berendezéssel közlekedő vonatok mozgását engedélyező, ellenőrző vasúti vonatbefolyásoló központ.

1.2.151. Fedélzeti GSM-R berendezés
Mozdonyrádiónak minősülő, a GSM-R vasúti digitális távközlési rendszer mozdonyra (vezérlőkocsira) telepített fedélzeti berendezése.

1.2.152. ETCS menetengedély
Az ETCS-1 vagy ETCS-2 rendszerű vonatbefolyásolásra kiépített pályaszakaszon (körzetben) az ETCS fedélzeti berendezés által a vonat továbbhaladására adott engedély.

1.2.153. ERTMS forgalmi szabályok
Az ETCS-el és GSM-R-el felszerelt vonalon érvényes, európai jogszabályoknak megfelelő egységes vonatforgalmi szabályrendszer, amely mellett a nemzeti szabályokat akkor kell figyelembe venni, ha az ERTMS forgalmi szabály ezt előírja, vagy megengedi.

Változnak a CSM közlekedésnél alkalmazható legnagyobb sebességek is!

12.3. A mozdonyvezető a mozdony, vezérlőkocsi vezetőállásán egyedül teljesíthet szolgálatot a következő feltételek alapján:
12.3.1. A pálya kiépítésétől függetlenül a mozdonyvezető a mozdony, vezérlőkocsi vezetőfülkéjében egyedül teljesíthet szolgálatot ha:
– van jól működő éberségi berendezés, valamint
 van jól működő mozdonyrádiónak minősülő értekező berendezés vagy mobiltelefon.
Ebben az esetben a vonatnál alkalmazható sebesség legfeljebb 100 km/h. Ha ilyen feltételek mellett a távolbalátás korlátozott, vagy a vonat személyzetét az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlanságáról értesítették, az alkalmazható sebesség legfeljebb 40 km/h.

12.3.2. Ha a 12.3.1. pontban foglalt feltételeken túlmenően van jól működő, a pálya kiépítésének megfelelő vonatbefolyásoló berendezés, a vonatnál alkalmazható sebesség legfeljebb 120 km/h.

12.3.3. Ha a 12.3.1. és 12.3.2. pontban foglalt feltételek teljesülésével:
– az értekező berendezés GSM-R
– a vonatbefolyásoló berendezés ETCS,
– a vonatnál alkalmazható sebesség legfeljebb 160 km/h.

A CSM-ben történő közlekedés feltételeinél a változások:
– Az éberségi berendezésnél annak típusa nincs részletezve (pl. eddig nevesítve volt az Intendon).
– Az értekező berendezések közül kikerült a pályatelefon.
– A távolbalátás korlátozottsága vagy a térközbiztosító berendezés használhatatlansága esetén az alkalmazható sebesség nem változott, továbbra is 40 km/h, de ez eddig ebben a felsorolásban nem szerepelt, csak a többi szabályból következett. Most konkrétan le van írva. A jól működő vonatbefolyásoló berendezés esetén eddig nem volt sebességkorlátozás, most már van, legfeljebb 120 km/h, de ETCS vonatbefolyásoló berendezés esetén 160km/h!

F.2. 15.16. Rendelkezések közlése a vonatszemélyzettel

15.16.1. A mozdonyvezetővel és a vonali tolatásvezetővel vagy vezető jegyvizsgálóval, vonatkísérő nélkül közlekedő vonatnál pedig a mozdonyvezetővel, a vonatközlekedéssel és tolatással kapcsolatos rendelkezéseket:
a) Írásbeli rendelkezés nyomtatványon írásban és a kézbesítéskor élőszóval,
b) Írásbeli rendelkezés elektronikus formában történő átadásával,
c) ha az utasítás a megfelelő helyen azt kifejezetten engedélyezi, csak élőszóval
kell közölni.
ERTMS üzemben közlekedő vonatok mozdonyvezetőjét a 22. sz. Függelék 22.3. alfejezetében foglalt Írásbeli szövegminták alapján kell értesíteni. A forgalmi szolgálattevő, központi forgalomirányító az Írásbeli rendelkezést kézbesítheti a formanyomtatványon, vagy a mozdonyvezetőt szóban utasíthatja, hogy a megfelelő nyomtatványt töltse ki.

F.2. 15.19.2.2. Eljárás Megállj! jelzés esetén

Az alkalmazható szabály ETCS esetén a következő közbeszúrással egészült ki: ...legfeljebb 15 km/h sebességgel – ETCS vonatbefolyásoló berendezés esetén a berendezés által engedélyezett és felügyelt sebességgel – szabad meghaladni...

5. sz. FÜGGELÉK (Az Utasítás 1.2.53.―1.2.54. sz. pontjához)

KÖFI és KÖFE vonalakra vonatkozó általános rendelkezések

5.1.7. A mozdonyvezető a KÖFI vonalra történő belépés, illetve a vonalon az indulás előtt a vonat kiindulási állomásáról mozdonyrádión, illetve mobil telefonon köteles bejelentkezni a forgalomirányítónál, kivéve, ha a vonalon és a mozdonyon is jól működő mozdonyrádiónak minősülő GSM-R berendezés üzemel. Mobil telefonon történő bejelentkezéskor közölni kell annak hívószámát is. A bejelentkezésre vonatkozó részletes előírásokat a Végrehajtási Utasításban kell szabályozni.

Ugyanez igaz a távkezelt, távvezérlet szolgálati helyek forgalomszabályzójánál történő bejelentkezésre is.

22. sz. Függelék

22.3. ETCS Írásbeli rendelkezés minták a mozdonyszemélyzet értesítésére

22.3.1.
1.sz. ETCS Írásbeli rendelkezés

Engedély az EOA meghaladására

Szolgálati hely: Dátum:…év………hó… …nap Idő:……óra……perc
………………………
Vonatszám:……………
Hely:………………… Vágányon:………………
(szelvényszám/ szolgálati hely)
1 □ Meghaladhatja az EOA-t…………………………………………….
(szelvény/szolgálati hely)
2 □ Az alábbi maximális sebességgel közlekedhet:
………km/h…………………………tól……………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
………km/h………………………….tól……………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
………km/h…………………………tól……………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
3 □ Mentesül a látra közlekedés alól
4 □ Állítsa az SR üzemmódban a sebességet…………………km/h-ra
5 □ Állítsa az SR üzemmódban a távolságot………………méterre
6 □ További utasítások…………………………………………………
Felhatalmazási szám:………………………………
Jelölje „X”-el azt a négyzetet, amely rendelkezése hatályos!
Az érvényesített rendelkezésnél töltse ki a pontozott vonalakat!
Érvénytelenítse a nem érvényes szövegeket (pl.: szelvényszám/szolgálati hely)!

22.3.2.
2. sz. ETCS Írásbeli rendelkezés
Engedély a menet folytatására, miután a vonatot az ETCS megállította

Szolgálati hely: Dátum:…év…hó… …nap Idő:…óra…perc
………………………
Vonatszám:……………
Hely:………………… Vágányon:………………
(szelvényszám/ szolgálati hely)
1 □ Ha nincs menetengedély, engedélyezett az SR üzemmódban
történő indulás
2 □ Válassza a tolatási üzemmódot
3 □ Az alábbi maximális sebességgel közlekedhet:
………km/h…………………………tól……………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
………km/h…………………………tól……………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
4 □ Mentesül a látra történő közlekedés alól
5 □ Ellenőrizze a vonalat az alábbi ok miatt:……………………………
6 □ Jelentse a tapasztaltakat…………………………-nak/-nek
7 □ Állítsa az SR üzemmódban a sebességet……………………km/h-ra
8 □ Állítsa az SR üzemmódban a távolságot…………………méterre
9 □ További utasítások…………………………………………………
Felhatalmazási szám:………………………………
Jelölje „X”-el azt a négyzetet, amely rendelkezése hatályos!
Az érvényesített rendelkezésnél töltse ki a pontozott vonalakat!
Érvénytelenítse a nem érvényes szövegeket (pl.: szelvényszám/szolgálati hely)!

22.3.3.
3. sz. ETCS Írásbeli rendelkezés

Kötelező állvatartás elrendelése
Szolgálati hely: Dátum:…év……hó… …nap Idő:…óra…perc
………………………
Vonatszám:……………
Hely:………………… Vágányon:………………
(szelvényszám/ szolgálati hely)
1 □ Maradjon állva a jelenlegi pozícióban
2 □ További utasítások…………………………………………
Felhatalmazási szám:………………………………
Jelölje „X”-el azt a négyzetet, amely rendelkezése hatályos!
Az érvényesített rendelkezésnél töltse ki a pontozott vonalakat!
Érvénytelenítse a nem érvényes szövegeket (pl.: szelvényszám/szolgálati hely)!

22.3.4.
4. sz. ETCS Írásbeli rendelkezés

A 3. sz. ETCS Írásbeli rendelkezés visszavonása
Szolgálati hely: Dátum:…év……hó… …nap Idő:…óra…perc
………………………
Vonatszám:……………
Hely:…………………. Vágányon:………………
(szelvényszám/ szolgálati hely)
1 □ A 3. sz. ETCS Írásbeli rendelkezés a következő felhatalmazási számmal (azonosítóval) visszavonva
2 □ További utasítások……………………………………………
Felhatalmazási szám:………………………………
Jelölje „X”-el azt a négyzetet, amely rendelkezése hatályos!
Az érvényesített rendelkezésnél töltse ki a pontozott vonalakat!
Érvénytelenítse a nem érvényes szövegeket (pl.: szelvényszám/szolgálati hely)!

22.3.5.
5. sz. Írásbeli rendelkezés

Kötelező korlátozások alatti menet
Szolgálati hely: Dátum:…év……hó… …nap Idő:…óra…perc
………………………
Vonatszám:……………
Hely:………………… Vágányon:………………
(szelvényszám/ szolgálati hely)
1 □ Közlekedjen látra km/h………………tól…………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
2 □ Az alábbi maximális sebességgel közlekedhet:
………km/h…………………………tól…………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
………km/h…………………………tól…………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
………km/h…………………………tól…………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
3 □ Ellenőrizze a vonatot az alábbi ok miatt:…………………………
4 □Jelentse a tapasztaltakat…………………………-nak/-nek
5 □ További utasítások………………………………………………
Felhatalmazási szám:………………………………
Jelölje „X”-el azt a négyzetet, amely rendelkezése hatályos!
Az érvényesített rendelkezésnél töltse ki a pontozott vonalakat!
Érvénytelenítse a nem érvényes szövegeket (pl.: szelvényszám/szolgálati hely)!

22.3.6.
6. sz. Írásbeli rendelkezés
Tartalék

22.3.7.
7. sz. ETCS Írásbeli rendelkezés
Engedély az SR üzemmódban való közlekedésre a mozgás előkészítése után
Szolgálati hely: Dátum:…év……hó… …nap Idő:…óra…perc
………………………
Vonatszám:……………
Hely:………………… Vágányon:………………
(szelvényszám/ szolgálati hely)
1 □ Elindulhat SR üzemmódban
2 □ Meghaladhatja az EOA-t…………………………………………
(szelvény/szolgálati hely)
3 □ Az alábbi maximális sebességgel közlekedhet:
………km/h…………………………tól…………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
………km/h…………………………tól…………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
………km/h…………………………tól…………………………ig
(szelvény/szolgálati hely) (szelvény/szolgálati hely)
4 □ Mentesül a látra közlekedés alól
5 □ Állítsa az SR üzemmódban a sebességet………………km/h-ra
6 □ Állítsa az SR üzemmódban a távolságot……………méterre
7 □ További utasítások………………………………………………
Felhatalmazási szám:………………………………
Jelölje „X”-el azt a négyzetet, amely rendelkezése hatályos!
Az érvényesített rendelkezésnél töltse ki a pontozott vonalakat!
Érvénytelenítse a nem érvényes szövegeket (pl.: szelvényszám/szolgálati hely)!

– Mozdonyról blog

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozdonyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr306962287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása