2015. március 12. 17:59 - Siklasztósaru

Nőtt az utasszám, nőttek a bevételek

A MÁV-Start tavalyi belföldi menetdíjbevétele másfél százalékkal, 540 millió forinttal, míg a nemzetközi menetjegyek eladásából származó bevétele 1,1 milliárd forinttal haladta meg a 2013-as teljesítményt. A kedvező adatokhoz elsősorban a menetjegyet vagy bérletet váltó utasok számának növekedése, valamint az InterCity és a nemzetközi szegmens eredményeinek javulása járult hozzá.

A MÁV-Start bevételei több mint 1,6 milliárd forinttal növekedtek tavaly a nemzetközi és a belföldi menetjegy-, illetve bérleteladásokból a 2013-as eredményekhez képest. A belföldi bevétel emelkedését részben a menetjegyet váltó, fizető utasszám növekedése okozta. Tavaly közel 108,2 millióan váltottak jegyet vagy bérletet a vonatokra.

A dolgozói bérletek eladásából származó bevétel 2013-hoz képest csaknem 4 százalékkal lett több, összhangban a munkaerőpiac kedvező folyamataival. A tanulóbérletek is 2,5 százalékkal nagyobb bevételt eredményeztek, noha a bérlettel utazó diákok száma valamelyest csökkent, viszont esetükben az átlagos utazási távolság nőtt. Az utazási és jegyváltási szokások átrendeződését mutatja az is, hogy a díjbevételek a teljes éves utasszám kismértékű, elsősorban a díjmentes gyorsvonati és Intercity utazások elmaradásának betudható csökkenése ellenére emelkedtek.

A meghatározó fővonalakon, Budapest–Békéscsaba, Budapest–Szeged és Budapest–Győr között dinamikus, 10 százalék feletti utasszám emelkedés volt megfigyelhető az elmúlt három évben. A menetrendi intézkedések és a pályaállapot javítása vezetett ahhoz, hogy a Budapest–Lajosmizse vasútvonalon 2011-hez képest már másfélszer annyian utaznak, és a Budapest–Kunszentmiklós-Tass vonalon is kétszámjegyű a növekedési ráta. Az új, modern Flirt motorvonatok őszig tartó fokozatos megjelenése jelentős minőségi és kényelmi javulást eredményez, ezért a vasúttársaság az idei évre további bővülést vár az elővárosi szegmensben.

Jól alakult a nemzetközi menetdíjbevétel is, amely csaknem 13 százalékkal nőtt, miközben tavaly több mint 2,5 millióan választották a MÁV-Startot külföldi utazásukhoz. Ausztria és Németország felé továbbra is dinamikusan, 14,5, illetve 9,3 százalékkal nő a menetjegyekből származó bevétel. Jelentősen, 20 százalék felett emelkedett a horvátországi utasforgalom is a kedvező menetrendi kínálatnak köszönhetően, sőt a nyári kínálatbővítés további utasokat vonzhat a Horvátországba tartó vonatokra.

– MÁV Kommunikációs Igazgatóság

Szólj hozzá!
2015. március 12. 17:54 - -Sárga keramitkocka-

Ezerhatszáz közmunkás a MÁV-csoportnál

A MÁV Zrt. a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vesz a kormány által meghirdetett közfoglalkoztatási programban. A vasúttársaság mintegy 1600 embernek tud munkát biztosítani idén márciustól 2016. február végéig 170 vasútállomáson és 94 pályafenntartási szakaszon.

A nemzeti vasúttársaság hétfőtől megkezdte az idei közfoglalkoztatási programban alkalmazott munkavállalók ütemezett felvételét. A többség napi nyolc órában 170 vasútállomás peronjait, pénztár- és várócsarnokait, környezetét tisztítja és tartja majd rendben, az elgazosodott, rendezetlen zöldterületeket kaszálja, parlagfüvet irt, összeszedi a vasútvonalak melletti területeken elszórt vagy illegálisan lerakott szemetet, és árkot takarít. Lesznek olyanok is, akik adminisztrátorként segítik elő a program sikeres végrehajtását a munkavállalók időadatainak rögzítésével, munkájuk koordinálásával. A közfoglalkoztatottak egy részét elsősegélynyújtó és figyelőőri tanfolyamra is beiskolázza a MÁV. A résztvevők által végzett munka egyfelől hozzájárul a települések megítélésének javulásához, másfelől az utazóközönség elégedettségére is hatással lesz, mivel a vasútállomások tisztábbá, rendezettebbé válnak.

A programba azok jelentkezhetnek, akik elsősorban az adott településen élnek, regisztrált álláskeresők, a munkaügyi központ kiközvetítette őket, vállalták a munkavégzést és a foglalkoztathatósági vizsgálaton a munkakör betöltésére alkalmas minősítést kaptak. A közfoglalkoztatás során a tartósan munkanélküliek is több hónapra jövedelemforráshoz juthatnak, mindez elősegítheti életkörülményeik, önértékelésük, önbizalmuk javulását és az elsődleges munkaerőpiacra történő visszatérésüket is.

A kedvező tapasztalatokat felhasználva a MÁV Zrt. önállóan először a 2013 novemberétől 2014 áprilisáig tartó téli átmeneti közfoglalkoztatási programban vett részt, amit sikeresen teljesített. Azóta a nemzeti vasúttársaság több mint kétezer embernek adott ily módon munkalehetőséget. Mindemellett mintegy hatszáz álláskeresőnek biztosított részvételt OKJ-s végzettséget adó faipari gépkezelői vagy motorfűrész kezelői tanfolyamokon.

– MÁV Kommunikációs Igazgatóság

Címkék: máv hír közmunka
Szólj hozzá!
2015. március 09. 06:00 - -Sárga keramitkocka-

F.1. 7.1.5.

A postakocsik és a mozgáskorlátozottak szállítására kialakított kocsik nyitott ajtaján postakezelés, illetve ki- és beszállás közben nappal egy kibontott kék színű jelzőzászlót, sötétben a vonat eleje és vége felé kék, a rakodás, illetve a ki-, beszállás helye felé fehér fényt adó jelzőlámpát kell elhelyezni.

Szólj hozzá!
2015. március 07. 14:47 - -Sárga keramitkocka-

Končarokkal megy Horvátországba a Train Hungary

Március hatodikán pénteken a Train Hungary magánvasút megkapta a horvátországi közlekedéshez szükséges engedélyeket a horvát hatóságoktól. A társaság így most már gépcsere nélkül közlekedtetheti vonatait Magyarország és Horvátország között.

Sajtóközleményükből kiderül, hogy az éppen idén tíz éves vasútvállalat a horvátországi közlekedéshez tíz, 3400 kW teljesítményű mozdonyt tervez beszerezni. Ez felülmúlja a társaságnál eddig használt Sulzerek, de alulmúlja az Aseák teljesítményét, a Terra Nováét pedig meg sem közelíti (ráadásul ez utóbbi kifejezetten tolatószolgálatra tervezett mozdony). Ebben a súlycsoportban mozog viszont az Asea négytengelyes kistestvére, a zágrábi Rade Končar gyárban ugyancsak ASEA-licensz alapján gyártott 441 (újabban 1141) sorozatú villanymozdony.

thkep.jpgA Sulzerek és Aseák mellé hamarosan tíz másik mozdony is érkezik. Nagy valószínűséggel Končarok lesznek.

A Končar a jugoszláv utódállamokban egyébként is elterjedt, bőven akad eladó példány, sőt, a zólyomi ŽOS Zvolen járműjavítóban a közelmúltban több Končart is felújítottak, modernizáltak magánvasutaknak. A hazánkba is bejáró CRW mozdonyai között is akad ilyen példány.

– Mozdonyról blog, fotó: Train Hungary

Szólj hozzá!
2015. március 07. 12:41 - -Sárga keramitkocka-

Schliereneket vett a CRS

Hamarosan megérkeznek Magyarországra a CRS nemrég vásárolt osztrák eredetű Schlieren kocsijai. A két első osztályú és egy büfékocsi még egy ideig megtartja az Erlebnisbahn által nemrég bevezetett kék és krém színezését, számolt be róla facebook-oldalán a társaság.

11045329_1046301792052261_485453472325116305_n.jpg

– Mozdonyról blog, fotó: CRS

Szólj hozzá!
2015. március 07. 11:50 - -Sárga keramitkocka-

Kiírták a következő motorvonattendert

Újabb Flirtök érkeznek?

Csütörtökön írták ki, szombaton jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a MÁV-Start legújabb motorvonattendere. A pályázat két részben 6+15 db, legalább 70%-ban alacsonypadlós, minimum 200 fix ülőhelyet tartalmazó, egy áramnemű (25 kV 50 Hz) villamos motorvonatra szól, valamint tartalmazza az üzemeltetéshez szükséges szakképzéseket, alkatrészellátást és a kapcsolódó tevékenységeket, dokumentációkat.

Érdekesség, hogy a határidőket igencsak szűkre szabták: az ajánlatbontás 2015. április 20-án 10.00 órakor, szűk két hónap múlva lesz, de a szállítási határidőkkel sem volt bőkezűbb a kiíró MÁV-Start: az első motorvonatot 2015. június 15-éig, az utolsót pedig október 31-éig kell leszállítania a nyertes pályázónak.

A teljes ajánlati felhívást ide kattintva lehet megtekinteni.

A pályázat egyértelmű esélyese a svájci székhelyű Stadler a már jól ismert Flirt motorvonataival. A pályázat elbírálásakor a legfontosabb tényező az ár lesz, és ilyen rövid határidő alatt olcsón, jó minőségben és a pályázatnak mindenben megfelelően csak olyan terméket lehet leszállítani, amely már bevált, nyersanyag- és alkatrészellátása bejáratott, a gyártására elegendő kapacitás rendelkezésre áll.

– Mozdonyról blog

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása