2013. augusztus 05. 15:00 - Siklasztósaru

Huzavona a cseh railjetek körül

Az opcióról lemondott a ČD, tizenöt helyett csak hét szerelvényt vesznek át. A České Dráhy (Cseh Vasutak) új vezérigazgatója, Dalibor Zelený egy cseh újságnak azt nyilatkozta, hogy a vasúttársaságnak kellő darabszámú és megfelelő minőségű nemzetközi kocsijai vannak, így nincs szükség újabb, extra színvonalú járművek beszerzésére, így az opciós nyolc railjetre sem. Ezeket a szerelvényeket egyébként Prága és Budapest között tervezte forgalomba állítani a korábbi vasúti vezetés.

A ČD-t korábban, 1998 és 2002 között már vezető ) Zelený azt mondta, kiemelt figyelmet fordít majd a társaság eladósodásának megállítására és mindent megtesz, hogy ne vegyenek fel újabb hiteleket. Ezért kell felülvizsgálni többek közt a Siemens-szerződést is, amely eredetileg 15 szerelvényre szólt: később ezt módosították hét plusz további nyolc opciós szerelvényről szóló szerződésre.

Cseh railjet vezérlőkocsija - fotó: Siemens

A cseh railjet-projektet már egyszer 2012. tavaszán leállították, ekkor ugyanis a német Deutsche Bahn úgy döntött, hogy a cseh államvasút helyett a RegioJet magántársasággal köt szerződést a Prága–Berlin vonal kiszolgálására. A nyár végén azonban a Siemens javaslatára megszületett a nyolc szerelvényt csak opcióként tartalmazó szerződés, és az ÖBB-vel is sikerült megállapodni arról, hogy a vonatok a Prága–Bécs–Graz vonalon, közös üzemeltetés keretében állnak majd forgalomba a 2014. évi menetrendváltástól. A maradék nyolc szerelvény Prága és Budapest illetve Prága és Pozsony között közlekedett volna.

A hét szerelvényt minden bizonnyal kifizeti és átveszi a ČD, ezek továbbítását jó eséllyel az ÖBB-től bérelt 1216-os sorozatú Taurusokkal oldják majd meg. Az eredetileg a cseh railjetek élére szánt Škoda 380-as sorozatú Messerschmittek railjet-vezérlésre képessé tétele ugyanis túl sokba kerülne.

– Mozdonyról blog, fotó: Siemens

Szólj hozzá!
2013. augusztus 05. 13:30 - -Sárga keramitkocka-

Siklás után kitelepítés Louisianaban

Az Egyesült Államok-béli Louisiana állam Lawtell városában siklott ki egy tehervonat húsz kocsija vasárnap délután. A siklott kocsik közül az egyikből nátrium-hidroxid (nátronlúg), egy másikból kenőolaj szivárog. Előbbi anyag fokozottan veszélyes, a bőrhöz érve vagy gőzét belélegezve súlyos sérüléseket vagy akár halált is okozhat.

A siklott kocsik között van, de szerencsére nem sérült meg egy vinil-kloridot szállító tartályvagon is: ez az anyag a műanyaggyártás egyik alapanyaga, fokozottan tűzveszélyes. A helyi tűzoltóság mindent megtesz, hogy a megrongálódott kocsi tartálya ne sérüljön meg a mentés közben sem.

A mozdonyon csak  a mozdonyvezető és a vonatvezető tartózkodott, ők nem sérültek meg a balesetben. Egy, a siklás közelében tartózkodó férfit szemégés, irritáció miatt kórházba szállítottak, de az ő állapota sem súlyos. A szivárgó vegyi anyagok miatt elővigyázatosságból a baleset egy mérföldes (~1,6 km) körzetéből száz embert kitelepítettek. A mentés miatt a vasúttal párhuzamosan futó 190-es autópálya is két napig zárva lesz.

– Mozdonyról blog

Szólj hozzá!
2013. augusztus 05. 12:10 - -Sárga keramitkocka-

Kisiklott a ráckevei HÉV

Kisiklott a H7-es, ráckevei HÉV utolsó kocsija vasárnap reggel. A kocsi menetirány szerinti első forgóváza az egyik átjáróban lépett le a vágányról. A kocsi kidöntött egy korlátot és egy villanyoszlopot, majd félig a járdán állt meg. A baleset közvetlenül az után történt, hogy a vonat elindult a vágóhídi végállomásról.

Kisiklott a ráckevei HÉV - Fotó: Mihádák Zoltán MTI

A baleset és a műszaki mentés miatt kora délutánig Közvágóhíd végállomás és Pesterzsébet között HÉV-pótló autóbuszok közlekedtek. Szombat délutántól a vonatok ismét menetrend szerint közlekednek.

– Fotó: Mihádák Zoltán MTI

Szólj hozzá!
2013. augusztus 05. 12:00 - -Sárga keramitkocka-

Tolatásvezetőt keres a MOL

Tolatásvezető munkatársat keres a DS Logisztika MOL, Telep Üzemeltetés MOL, Szajol Bázistelep szervezete. A munkavégzés helye Szajol.

A tolatásvezető feladata a tolatási feladatok irányítása, ellenőrzése, aktív részvétel a vagonok megfelelő töltő és lefejtő helyre juttatásában, valamint megtöltésében és lefejtésében. A saját célú vasúti pályahálózat teljes körű kiszolgálása, vasúti kocsik rendezése. Szervezi és irányítja az iparvágány kiszolgálási körébe eső kocsimozgásokat. Üzemelteti a vasúti ponttöltő berendezéseit. Ellenőrzi a vasúti töltőhöz kapcsolódó szivattyútereket és berendezéseket. Közreműködik a vasúti kocsik MÁV-tól történő átadás-átvételében.

Követelmények:
Középfokú végzettség
Tolatásvezetői képesítés
Felhasználói szintű számítógépes ismeret
B kategóriás gépjárművezetői engedély

Előnyt jelent: Targoncavezetői jogosítvány

Jelentkezni a MOL-csoport Állásportálján keresztül vagy e-mailben lehet: küldje el részletes szakmai önéletrajzát a bizonyítványai másolatával Ádámku Györgynének (36-23-551-694) a következő címre:

E-mail cím: gyadamku@mol.hu
Postai cím: 1117 Budapest, Október 23. utca 18.

Kérjük adja meg a referenciakódot is: "Áné_tolatásvezető_Szajol"

Jelentkezési határidő: 2013.08.09

– MOL

Szólj hozzá!
2013. augusztus 04. 15:00 - -Sárga keramitkocka-

Megnyílt Balatonalmádiban a VasútARTjáró

Alig egy hónapos előkészületet követően július 27-én megnyílt Balatonalmádiban a VasútARTjáró, azaz helyi képzőművészek kiállítása a vasúti gyalogos aluljáróban.

A kezdeményezés eredményeképp kevés anyagi ráfordítással attraktív, dekoratív külsőt kapott a város szívében lévő aluljáró, amely a település egyik legforgalmasabb gyalogos útvonala. Túl azon, hogy rajta keresztül közelíthetők meg a vasútállomás felvételi épületéből az utasperonok, összeköti a városközpontot a Szent.Erzsébet ligettel, a Wesselényi-stranddal és a szoborparkkal is.

Az állandó és időszakosan megújuló tárlat helyi festő és grafikus művészek 61 alkotásának fotóreprodukcióját mutatja be, felelős kivitelezője a Balatonalmádi Városgondnokság, művészeti vezetője Fábián László és Jáger István.

A helyszínt a MÁV Zrt biztosította, a kivitelezésben részt vett a MÁV Zrt. Üzemeltetési Főigazgatóság Területi Igazgatóság Pályalétesítményi Osztály Sárvári Hidász Szakaszmérnöksége is.

– VasútARTjáró

Szólj hozzá!
2013. augusztus 03. 20:00 - -Sárga keramitkocka-

Verdi-Wagner mozdonyt avatott az ÖBB

Kétszáz éve, 1813-ban született a két neves operaszerző, Giuseppe Verdi és Wilhelm Richard Wagner. E jeles évforduló alkalmából a két művészre emlékezik, és előttük tiszteleg új matricás mozdonyával az osztrák vasút. Az ÖBB 1216 019-es Taurus Salzburgban, a MÁV-Trakció Aranycsapatmozdonyának társaságában pózol a salzburgi fűtőházban Christopher Kavassy fotóján.

A Wagner-Verdi és az Aranycsapatmozdony Salzburgban

– fotó: Christopher Kavassy/facebook

Szólj hozzá!
2013. augusztus 03. 18:00 - -Sárga keramitkocka-

Vonatbaleset Lengyelországban is

A fekete július után egyből balesettel indul augusztus is: Lengyelországban, Gdańsk közelében Frontálisan ütközött két tehervonat. Az egyik mozdony két kocsi közé ékelődve a levegőben állt meg, a másikat pedig fellökte saját vonatának kocsijaira. Előbbi mozdony ki is gyulladt a balesetben. Az egyik mozdonyvezető az ütközés előtti pillanatokban kiugrott a mozdonyából, őt könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A balesetben más nem sérült meg.

Vonatbaleset Gdańsk közelében

Azt még vizsgálják, hogy hogyan kerülhetett ugyanarra a vágányra a két, egymással szemben haladó vonat; valószínű, hogy az egyik forgalmi dolgozó hibázott.

– fotó: railpage.net

Szólj hozzá!
2013. augusztus 03. 17:00 - -Sárga keramitkocka-

371 új bringatárolót adott át a GYSEV

Huszonkilenc állomáson és megállóhelyen összesen 371 kerékpár befogadására alkalmas tárolókat adott át a napokban a GYSEV. Új tárolók létesültek a Sopron–Szombathely, SopronGyőr, SzombathelyRajka, SzombathelyKőszeg, és a SzombathelyZalaszentiván vonalakon is. 

A tárolók építése áprilisban kezdődött, a tizenhatmilliós beruházást teljes mértékben önerőből fedezte a vasúttársaság. A tárolókat az állomásépületek közvetlen közelében helyezték el, többségük új térkőburkolatot is kapott. A forgalmasabb tárolókat a jövőben valószínűleg be is fedik majd.

Új kerékpártárolókat adott át a GYSEV

„Vasúttársaságunk kiemelt célja, hogy egyre komolyabb konkurenciát jelentsünk az autós közlekedésnek. A kerékpártárolók fejlesztése is egy lehetőség a célunk megvalósításához, hiszen a kisebb településeken és a városokban is egyre inkább jellemző, hogy az utasok kerékpárral érkeznek a vasútállomásokra, majd vonattal utaznak tovább. Nekik szerettünk volna kényelmes és biztonságos lehetőséget adni a biciklik tárolására” – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

– Mozdonyról blog, fotó: GYSEV Zrt.

Szólj hozzá!
2013. augusztus 02. 07:00 - -Sárga keramitkocka-

Tízenmilliárdos vasútbiztonsági tender

A 25 milliárd forintos felső határral kiírt vasútbiztonsági tenderen az Alstom Hungária Zrt. vezette konzorcium adta be a legolcsóbb, 19 milliárd forintos ajánlatot. Bár a hivatalos eredményhirdetés csak három hét múlva lesz, a pályázat kiírásánál az ár 95%-os súllyal szerepelt, így az eredmény valószínűleg nem változik. A második helyen a Thales, a harmadikon a Siemens konzorciuma végzett.

2020-ig még több, ehhez hasonló vasúti tender várható. Ezek során az ország 240 milliárd forintot szándékozik elkölteni vasúti biztosítóberendezések fejlesztésére, cseréjére és új közlekedés-irányítási rendszer telepítésére. A projektek 85 százalékát az Európai Unió finanszírozza.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása