2013. április 24. 17:00 - -Sárga keramitkocka-

Konténerrakodót vett a GYSEV

A „GYSEV Cargo Zrt. Intermodális Logisztikai Szolgáltató Központjának fejlesztése” elnevezésű, európai uniós támogatottságú pályázat keretében bővítik a konténerterminál tárolókapacitását. Ennek kiszolgálására szerezte be a cég az új, 140 millió forint értékű, Konecranes gyártmányú rakodógépet. A jármű negyven tonna teher emelésére képes, és legfeljebb öt sorban tudja egymásra pakolni a konténereket.

„A GYSEV Cargo Zrt-nek nem csupán az árufuvarozásban, hanem az ahhoz kapcsolódó logisztikai szolgáltatások területén is magas színvonalon kell teljesítenie. Ebben segít minket ez az új, nagy teljesítményű munkagép, amely már a projekt keretében megnövelt tárolókapacitásunk kiszolgálására is képes lesz” – mondta a beszerzés kapcsán Skála János vezérigazgató.

sargakeramit: GYSEV CARGO kontrakodo2

A gyártó cég szerint a beszerzéssel jó döntést hozott a GYSEV Cargo Zrt.: „Elismerés számunkra, hogy a GYSEV Cargo a daruzás területén hazánkban is piacvezető Konecranes-t találta a legalkalmasabb partnernek egy ilyen feladatra. A legfelkészültebb szakemberek dolgoznak nálunk, magyar csapatunk látja el az eszköz teljes karbantartását” – fogalmazott az átadó kapcsán Újhelyi Csaba, a Konecranes Magyarország Kft. ügyvezetője. A gyártónak jelenleg több mint 300 vállalattal van karbantartási szerződése.

A projekt keretében megvalósuló bővítésének köszönhetően összesen 470-nel emelkedik a tárolható konténerek száma a soproni konténerterminálon. A beruházás során konténerkövető rendszert is kialakítanak. Ez lehetővé teszi a terminálon található konténerek mozgatásának nyilvántartását, a rakodási események rögzítését, valamint a konténerek helyzetének GPS alapú meghatározását.

(forrás: GYSEV)

Szólj hozzá!
2013. április 24. 12:00 - -Sárga keramitkocka-

Valós idejű információk a GYSEV vonatain

Saját fejlesztésű, fedélzeti utastájékoztató rendszer kerül a GYSEV vonataira. Az internet és GPS-alapú információs monitorok másodpercre pontos adatokat közölnek a vasúttársaság utasaival. A tesztüzem sikeresen lezajlott; ezt követően áprilistól élesben működik az utastájékoztató a GYSEV járatain.

A vasúttársaság informatikai szakemberei 2012-ben kezdték el az új utastájékoztató kidolgozását. A cél az volt, hogy az utasok a vonatok fedélzetén is minél több, az utazáshoz köthető információhoz jussanak. Az adatokat egy 19 colos (kb. 50 cm-es) monitoron láthatja az utazóközönség: az aktuális időn kívül értesülhetnek a vonat sebességéről, az aktuális helyéről, valamint arról is, hogy pontosan mikor érik el a következő állomásokat és kell-e késésre számítaniuk. Az ipari számítógéppel összekötött monitorok másodpercre pontosan tudják közölni az információkat.

Az adatok alapján az utasok azt is megtudhatják, milyen vasúti csatlakozási lehetőségeik vannak. Újdonság, hogy a GYSEV és a Vasi Volán között létrejött megállapodás értelmében a csatlakozási lehetőségek között a volántársaság buszjáratai is szerepelnek. A csatlakozásoknál a késéseket is figyelembe veszi a rendszer. A beépített monitorok arra is felhívják az utazóközönség figyelmét, ha feltételes megálló következik.

„A fejlesztésünk lényege, hogy a számítógép a GPS-koordináták, az aktuális idő, valamint az internetről kapott adatok alapján másodpercre pontosan képes közölni az utazóközönség számára értékes információkat” – mondta Padutsch József, a GYSEV rendszerfejlesztője. „Igyekeztünk látványos elemekkel, térképpel ábrázolni a vonat elhelyezkedését. A próbaüzem alatt sok pozitív visszajelzést kaptunk, ez külön öröm számunkra” – tette hozzá az utastájékoztató fejlesztője.

„A mostani fejlesztéssel is igyekszünk a vasúti szolgáltatás minőségét javítani. Egy utas számára nyilván praktikus, ha tudja, pontosan mikor érkezik a célállomásra, de az is érdekes, ha látja, milyen csatlakozási lehetőségre számíthat. Büszke vagyok rá, hogy külső segítség nélkül, saját erőből tudtuk kifejleszteni a fedélzeti utastájékoztatót, amelyhez hasonlóval csak a Railjet vonatokon találkozhat az utazóközönség” – tudatta Kövesdi Szilárd a GYSEV zrt. vezérigazgatója.

A fedélzeti utastájékoztatót eddig négy Jenbacher motorvonatba és egy Schlieren típusú vasúti kocsiba szerelték be a GYSEV szakemberei. Az utazóközönség a Szombathely–Kőszeg, a SzombathelyCsornaRajka, valamint a SzombathelyZalaszentiván vonalakon láthatja a fedélzeti monitorokat, de lesz olyan vonat is, amely Pécsig közlekedik. A következő hónapokban a vasúttársaság további 10 Schlieren-kocsiba és 13 motorvonatba szereli be az utastájékoztató rendszert, de a GYSEV tervezi, hogy intercity kocsikba is elhelyezi az információs monitorokat.

GYSEV Zrt.

Szólj hozzá!
2013. április 24. 00:01 - -Sárga keramitkocka-

Ennyi hülyét egy rakáson

Egy ismerősöm kérdezte, hogy mit szólok „a debreceniek legújabb alkotásához?” Mivel nem értettem, hogy milyen „alkotásra” gondol, megmutatta nekem Gruska Imre írását, amely a vagy.hu-n jelent meg. Az írást jegyző Gruska azon akadt fenn, hogy a DKV új villamoskocsiszínjének ajtajai felfelé nyílnak. Én még mindig nem értettem az ismerősöm problémáját, így elmagyarázta nekem, a vasutasnak: de hát a villamos árammal megy, a vágány felett felsővezeték van! Hogyha a remíz kapuja nem oldalra nyílik, hanem felfelé, akkor hogyan lehet fölötte vezeték?

Gruskának még volt olyan ötlete, hogy a villamos majd lendületből átgurul a kapu alatt. Az már csak az egyik hozzászólónak jutott el a tudatáig, hogy ha így lenne, kifelé vajon lendületet tudna-e venni a jármű? Megint más azt vélte hallani, hogy azon a szakaszon majd a sínben lesz az áram. Nos, neki elárulom: mindenhol van a sínben áram, hiszen az áramkörnek valahogyan záródnia kell, a vontatási áramot valahogyan vissza kell juttatni a kiindulási pontba. A felsővezetékes üzemek közül egyedüli kivétel a trolibusz, ám annak sem véletlenül két, egymástól elszigetelt vezeték van a pályája felett...

Szóval ha a hangulatkeltés előtt a cikket író vette volna a fáradságot és tájékozódott volna, nem futott volna bele egy ekkora baklövésbe. A világ számos pontján, így Magyarországon is létezik rengeteg olyan kocsiszín, amelyben villamos üzemű járműveket tárolnak, a vágányok felett felsővezeték húzódik, és a csarnok ajtaja felfelé nyílik. A titok nem nagy: a megfelelően kialakított feszítők és szigetelők mellett a kapu aljára fel van függesztve két vezetőelem, amely biztosítja az áramszedő vezetését. Ezen a két centis szakaszon pedig – mert ennél ritkán vastagabb egy kapu – még akkor is áthaladna lendületből a jármű, ha lépésben érkezne meg. Tudniillik, a vasútnak az az egyik roppant fontos tulajdonsága, hogy rendkívül alacsony a gördülési ellenállás.

De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az áramszedő palettája – így nevezik a legfelső részét – jóval szélesebb, mint két centiméter (a kapu szélessége) és ebből adódóan a paletta egyik csúszórésze mindig érintkezni fog a feszültség alatt álló vezetékrésszel. Vagy a kintivel, vagy a bentivel. Az elmozdulást, felcsapódást  pedig a már említett vezetőelem biztosítja, amelyre sokféle megoldást kiötlöttek már.

sargakeramit: aramszedo

Ez egy nagyvasúti mozdony áramszedője, de kialakítása szinte megegyezik a villamosokéval. Látható, hogy a paletta két szélén két csúszóbetét van. Mégha marad is egy darabka feszültségmentes szakasz, az egyik csúszóbetét biztosan el fogja érni a feszültség alatt lévő vezetékrészt.
(fotó: Mozdonyról blog)

Lássunk pár megoldást itthonról:

sargakeramit: kapu1 sehev

A BKV szentendrei HÉV járműcsarnoka
(fotó: Mozdonyról blog)

sargakeramit: kapu2 szepilona bkv

A BKV Szépliona villamoskocsiszínje
(fotó: BKV)

sargakeramit: kapu7 angyalfold hatjabudapest--indafoto

A BKV angyalföldi villamoskocsiszínje
(fotó: hatjabudapest/Indafotó)

sargakeramit: kapu5 szegedregi hamster

A régi szegedi villamoskocsiszín
(fotó: Varga Ákos Endre – hampage.hu)

sargakeramit: kapu6 szegeduj hamster

Az új szegedi villamoskocsiszín
(fotó: Varga Ákos Endre – hampage.hu)

És végül:

sargakeramit: kapu4 debrecenregi benbe

Debrecen, régi villamoskocsiszín
(fotó: Hajtó Bálint – benbe.hu)

Ez tehát a legszebb az egészben, Debrecenben a régi villamoskocsiszínnek is felfelé nyíló kapui voltak. Gruskának tehát nem is kellett volna messzire mennie, hogy tájékozódjon. Csak ki kellet volna nyitnia a szemét, esetleg gondolkozni egy picit. Vagy egész egyszerűen csak hallgatni csendben, ha már az első kettő nem sikerült.

10 komment
2013. április 23. 16:00 - -Sárga keramitkocka-

Gépészeti nyílt napok a Gyermekvasúton

2013. április 27-én szombaton és április 28-án vasárnap gépészeti nyílt napokat rendeznek a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hűvösvölgyi fűtőházánál. A nyílt napokon a hűvösvölgyi vontatási telep és fűtőház – szakmai felügyelettel – szabadon, díjmentesen látogatható 10:00-től 17:00 óráig.

sargakeramit: hajtany
A nyílt napokon a hajtányozást is bárki kipróbálhatja

Programok Hűvösvölgyben:

  • járműbemutató: megtekinthetőek a forgalomban éppen részt nem vevő mozdonyok, személy- és teherkocsik 
  • utazás a fordítókorongon: működés közben lehet megtekinteni, sőt akár kipróbálni is Magyarország ma már egyetlen használatban lévő kisvasúti fordítókorongját
  • szakmai idegenvezetés: a vontatási telep bejáratától az igényekhez igazodva több alkalommal idegenvezetés indul, melynek során bemutatják a vontatási telepet és a járműveket
  • kvíz: a Gyermekvasút járműveinek múltjáról és jelenéről szóló kérdésekkel és természetesen ajándékokkal várják az érdeklődőket
  • kiállítások: a Gyermekvasút járműveinek modelljei, az úttörővasúti időkből megőrzött régi állomásnév-táblák és egyéb vasúti relikviák lesznek kiállítva
  • hajtányozás: a kézi hajtányon és a motoros pályamesteri kocsin lehet majd utazni a vontatási telep területén
  • kézműves foglalkozás a fűtőháznál


A nyílt napokon a Gyermekvasutasokért Alapítvány modellező szakkörének kiállító terme is nyitva tart.

(forrás: gyermekvasut.hu)

Szólj hozzá!
2013. április 22. 06:00 - -Sárga keramitkocka-

Tavaszi fotótúra a gemenci erdőben

Elsősorban a tájképfotózás iránt érdeklődőket várják Pörbölyön, az Ökoturisztikai Központban április 27-én. Szombaton a tavaszi erdő néhány rejtett részének bejárására és megörökítésére nyílik lehetőség.

sargakeramit: gemenc

A részletes program:

  • 12:30 Találkozó Pörbölyön a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjában.
  • 12:45 Előadás és beszélgetés a természetfotózás módszereiről, eszközeiről. Házigazda: Krizák István természetfotós (Mezőföld Természetfotó Egyesület).
  • 13:30 Indulás az Ökoturisztikai Központból az erdei vasút szerelvényével Bárkarakodó rétig.
  • 14:30 A környékbeli tavak, holtágak, fokok, rétek bejárása.
  • 16:30 Visszaérkezés az Erdei Vasúttal Pörbölyre
  • 17:40 Visszaérkezés Pörbölyre, a túra során készített fotók vetítése és értékelése, beszélgetés a tapasztalatokról.

A részvételi szándékot a programra előzetesen jeleni kell a 06-74-491-483-as telefonszámon vagy az okocentrum@gemenczrt.hu e-mail címen.

(forrás: kisvasut.hu, fotó: Ökotursztikai Központ)

Szólj hozzá!
2013. április 21. 16:00 - -Sárga keramitkocka-

Vonatdoktorok

A Hír TV húszperces kisfilmjéből nem csak az derül ki, hogy kik és pontosan mit is csinálnak a Stadler pusztaszabolcsi motorvonat-karbantartóbázisán, hanem többek között az is, hogy miért van sín a vonatok felett is, vagy éppen miért kell állatorvost hívni egy javítás alatt álló Flirthöz?

A bázisról az Indóház magazin 2012. februári számában olvashatnak.

Szólj hozzá!
2013. április 20. 15:30 - -Sárga keramitkocka-

Nincs többé sárga csík

A MÁV-Start bemutatta a felújított távolsági személykocsijainak első két példányát. A bemutatón a vállalat vezérigazgatója, Ungvári Csaba elmondta: idei éves tervükben közel egymilliárd forintot különítettek el háromszáz személykocsi idei és 2014-es felújítására. Ezek a járművek kívül-belül megújulnak majd: az első és a másodosztályú kocsik is új üléshuzatokat kapnak és a belső színvilág is megújul. Az utasok komfortját szolgálják emellett az ablakokon a hővédő fóliák is, az új kialakítású kis asztalok az ülések között és a fülkés kocsikban a hosszú tükrök is.

sargakeramit: gyorsv1

A figyelmes szemlélőnek feltűnhet, hogy az első osztályú kocsi ablaksora felett már nem sárga, hanem „közönséges” fehér csík húzódik. A nemzetközi vasútegylet, az UIC már nem írja elő ezt a jelölést, így a vasúttársaság nem is alkalmazza. Ezen kívül azt is észre veheti az utas, hogy az első- és másodosztályú utasterek színvilága is megegyező. Lehetséges, hogy valóban eltűnnek majd az első osztályú kocsik a távolsági személyvonatokból, és csak a feláras vonatokban maradnak meg?

sargakeramit: gyorsv2

(fotók: MÁV-Start)

Szólj hozzá!
2013. április 19. 15:00 - -Sárga keramitkocka-

Már száz kocsiban netezhetünk!

A héten forgalomba állt a MÁV-Start századik olyan kocsija, amelyben az ország egész területén elérhető az ingyenes vezeték nélküli internetszolgáltatás. Nyár végéig a MÁV-Start összes InterCity kocsijában, sok személyvonati, elővárosi járművében valamint néhány sebes- és gyorsvonati kocsiban is elérhetővé válik majd a szolgáltatás. Az új Stadler Flirt motorvonatok már gyárilag wifivel felszerelve érkeznek majd jövőre.

A wifi szolgáltatásról nem a nemzetközileg elfogadott jel, hanem a MÁV-Start által kiötlött piktogram tájékoztatja az utasokat a kocsi oldalán az osztály jelölése alatt, illetve a kocsi belsejében az utasterek szakaszajtajai fölött.

sargakeramit: 415358 506706069378956 1469413110 o

A csatlakozáshoz az InterCity_Wifi_ kezdetű nevű hálózatot kell kiválasztani, célszerűen azt, amelyiknek a legnagyobb a jelerőssége. A hálózatnév további része a kocsi pályaszáma, így ha megnéztük, hogy melyik kocsiba szálltunk (hová szól a helyjegyünk), ez alapján is választhatunk. Csatlakozás után a gépünkön beállított alapértelmezett böngészőt kell megnyitni és elfogadni a hálózat felhasználási feltételeit, Ha ez megtörtént, máris élvezhetjük aktív internetkapcsolatunkat utazásunk alatt.

(fotó: Koncz János – www.vonatosszeallitas.hu)

Szólj hozzá!
2013. április 18. 14:00 - -Sárga keramitkocka-

Szolnokon fejleszt a Stadler

2012-ben tették le az üzem alapkövét, a napokban pedig át is adták a Stadler új gyáregységét, a forgóváz kompetenciaközpontot Szolnokon. A gyáregységben forgóvázak gyártását és javítását végzi majd a vállalat, az új tevékenységgel együtt kétszáz főnek biztosítva hosszú távra munkahelyeket. A forgóváz nagyjavításokat (revíziókat) a jövőben minden olyan, a régióba eladott Stadler-járművön itt végzik majd el, amelyekhez nem épült külön üzem, vagy a karbantartást nem az üzemeltető végzi. Így ide kerülnek majd egyes osztrák, lengyel, olasz és cseh járművek forgóvázai is, például a LEO Flirtjei alól.

A Stadler 2009-ben nyitotta meg szolnoki üzemét, ahol különféle vasúti motorkocsik, villamosok alvázait és kocsiszekrényeit gyártják és fényezik. A magyar megrendelések mellett a gyár főleg német, fehérorosz és lengyel vállalatoknak gyárt járműveket. De jelenleg szinte csak a hazai piacra termel: itt készülnek a nemrég megrendelt Flirtök kocsiszekrényei, melyek közül hat a GYSEV-hez, negyvenkettő pedig a MÁV-Starthoz kerül majd. Sőt, mivel az új fejlesztéssel a szolnoki üzem a végösszeszerelésre is alkalmassá vált, az sincs kizárva, hogy a motorvonatok készre szerelése is itthon történik majd.

A gyár avatóünnepségén leleplezték az első, a GYSEV-nek szánt motorkocsi készre fényezett szekrényét is. Az első két jármű 2014. áprilisában, míg a teljes flotta 2015. szeptember 30-ával bezárólag áll majd forgalomba.

sargakeramit: stadlerszolnokgysevflirt

(fotó: Stadler Rail)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása